És akkor egy pár szóban az új lányokról: mindhárman 23 évesek, és az ONCE önkéntesei.
S e r e n (23), a török lány, eszméletlen energetikus, és mivel ez az első alkalom, hogy külföldön van, nagyon pörög, óriási lelkesedéssel benne van minden programban, buliban. Az egyetemen idegenforgalmat tanult, és az EVS előtt egy izmir-i hotelben dolgozott a guest relations részlegen, ő is a munkahelyéről jött el, hogy megkezdje az önkéntes programot. Rengeteget beszél, de leginkább csak angolul, spanyolul több évvel ezelőtt tanult, most elég passzív a nyelvtudása, és nem nagyon gyakorolja, ami kicsit kár, mert a spanyol-latin kultúra szerelmeseként, amiatt jött, hogy megtanuljon spanyolul. Ja és nagyon tehetségesen rajzol .
A n i (23), az örmény lány, legrövidebben Seren szöges ellentéteként tudnám jellemezni. Nyugodt, sokat olvasós, intellektuális, művelt lány, aki Vanuhi-hoz hasonlóan nincs / nem volt hozzá szokva, hogy éjszaka elmenjen bulizni, így az első bulik alkalmával inkább csak kívülállóként szemlélte az eseményeket. Még az ideutazása előtt Vanuhi-val megüzente nekünk, hogy ne akadjunk ki, neki alapból, kicsit savanyú, kifejezéstelen arca van, de ez nem azt jelenti, hogy nem érdeklik a dolgok, csak egyszerűen nem mosolygós típus... most már kezdem megszokni a dolgot, de az első napokban kicsit fura volt, főleg a nyers kommunikációs stílusa, de mostanra elég sokat oldódott, és látszik, hogy jól érzi magát. Angol-spanyol szakot végzett, és egy angol nyelvű örmény híroldal szerkesztőjeként dolgozik, és a munkáját megtartotta, Santanderből továbbra is távmunkában dolgozik, így a vakokkal való service-ek teljesítése után még naponta több órát a gép előtt ül és dolgozik.
Seren-hez hasonlóan Ani számára is ez az első alkalom, hogy külföldön van, és számomra érdekes, hogy milyen alapvető dolgokra tudnak rácsodálkozni (pl. egy európai szempontból szokványos egyszerű római katolikus templom), de a legmeglepőbb az orientációs készségek hiánya... egyikük sem tudta - tudja használni a térképet, így az első 2 hétben adódtak bonyodalmak. Larissa-val többször próbáltuk elmagyarázni, hogy hogyan tudnak tájékozódni térképpel, de ez továbbra sem megy, Seren lefényképezte az épületeket, ahol a vak hölgyek laknak, meg az utcasarkokat, ahol be kell fordulni, Ani pedig ugyanezeket megjegyezte, vagy jegyzeteket készített róla... Számomra ez nagyon furcsa, de valószínűleg az a magyarázata, annak hogy nem tudnak térképről tájékozódni, hogy az elmúlt 23 évben mindössze egy városban laktak, gyerek koruk óta ugyanazokon az utcákon járnak, kezdetben nyilván szülőkkel, később szülök nélkül, és így ahhoz vannak hozzászokva, hogy emlékezetből tájékozódjanak. Mivel Santander-ben a 2 főútvonal, és a párhuzamos utcák miatt szinte lehetetlen eltévedni, meg az elmúlt hónapban hozzászoktak a környékhez, most már nincs gond, viszont a tervezett utazásaik miatt kicsit aggódom, főleg Madrid és Barcelona nagyságú városok esetében :S
J u d i t h (23), a német lány a legújabb, mindössze 5 héte érkezett. Korábban műtős szakasszisztensként tanult és dolgozott 1 évet, viszont úgy volt vele, hogy szeretne a német fiatalok többségéhez hasonlóan valamilyen külföldi tapasztalatot szerezni, így last minute belevágott az EVS-be (a normál pályázáskor kiválasztott önkéntes lemondta a lehetőséget, így Judith egy utópályázás keretében lett kiválasztva). Szintén nagyon energikus lány, szabadidejében nagyon aktív, sokat sportol, néhány éve focizik, és már a második héten beiratkozott az egyetemi lány focicsapatba itt Santander-ben. Nagyon segítőkész, kedves, és vidám lány, jó összekötő kapocs Ani és Seren között.
Ani-val és Seren-nel az első hétvégi közös programunk a februári santoña-i karnevál volt. Cantabria-ban a helyiek elmondása szerint Santoña-ban a leghangulatosabb a karnevál, kis település lévén mindenki komolyan veszi, és beöltözik, illetve csoportos jelmezversenyes felvonulás volt, kb. 30 felvonuló csoport volt, ötletes és gondosan megtervezett-kidolgozott jelmezeket láttam. Nagyon élveztem a felvonulást, a faluban pedig tényleg óriási hangulat volt, pici gyerektől nagyszülőkig mindenki beöltözött, és akárhányszor megszólalt a Gangnam style zene, életkortól függetlenül mindenki elkezdett ügetve táncolni :D
Természetesen mi is beöltöztünk, Seren mexikói lánynak, Ani cowgirl-nek, tutor-unk Susana méhecskének, én pedig kalózlánynak. A felvonulás után Seren-nel maradtunk bulizni, egy a Szigeten, Volt-színpad nagyságú sátorban voltak egész éjszaka koncertek (spanyol retró és hakni együttesek), és mindenki hajnalig táncolt :)
A február további legemlékezetesebb eseménye volt, hogy végre eljuthattam Andalúziába, és saját szememmel láthattam, Dél-Spanyolországot, amit itt északon mindig úgy írnak le, hogy nagyon különböző az északi és a déli rész, olyan mintha két különböző ország lenne. Szerintem is nagyon sok különbség van észak és dél között, a déli, andalúziai rész felel meg a Spanyolországról szóló sztereotípiáknak, sok napfény, mosolygós emberek, gitároznak az utcán, stb. Santander-ből Sevilla-ba repültem, onnan pedig busszal utaztam Granada-ba, és egy Granada melletti faluban (La Zubia) lakó önkénteseknél szálltam meg, akiket a második, rascafría-i tréningről ismerek. Ezen a településen, La Zubia-ban önkénteskedett egy másik magyar lány, Bogi, de végül vele nem találkoztam, mivel szakdolgozat leadási mizéria miatt az érkezésem előtt három nappal hamarabb haza kellett utaznia. Így Bogi lakótársaival, két német önkéntessel, Robert-tel és Clara-val mentünk várost nézni szombaton, illetve délután megnéztem az Alhambra-t is. Granada, mint város nekem nagyon tetszett, vannak elegáns belvárosi részei és arab bazárra emlékeztető szűk utcái, és relatíve olcsónak számít (az Andalúzia másik végében lévő Sevilla-hoz képest biztosan). Az Alhmabra és Generalife pedig tényleg lélegzetelállító, annak ellenére, hogy bejutni nem egyszerű (előzetesen kell jegyet váltani, főszezonban ajánlott hetekkel hamarabb intézni a dolgot; és a ticketmaster-en vásárolt jegyeket csak a vásárlás után közvetlenül lehet kinyomtatni, később a LaCaixa bankautomatákban a vásárláskor használt bankkártyával lehet kinyomtatni, ami viszont esetemben elég bonyolult volt, mivel ezek az automaták magyar bankhoz tartozó, virtuális bankkártyákat nem olvasnak, így egy spanyol ismerősöm segítségével, az ügyfélszolgálat telefonos utasításai során megadott különböző kódokat kellett beütögetnünk az automatába, és végül megkaptam a jegyeket...), viszont az elképesztő részletességgel kidolgozott mór megszálláskori királyi palotát semmiképp nem szabad kihagyni, gyönyörű csipkefaragásszerű motívumok, és mozaikokból kirakott csempefalfelületek vannak. Február lévén a Generalife-ben, a Csábítás kertjében nem volt túl sok színes virág, de az interneten talált képek alapján tavasszal-nyáron valóban gyönyörű lehet. És maga a királyi palota Granada egyik hegyén áll, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra, és a Sierra Nevada hegységre, aminek ottjártamkor épp havasak voltak a csúcsai. És bár napközben februárban is napsütés és közel 20 fok volt, az éjszakák és a hajnalok bizonyára sokkal kellemesebbek a fő turista-szezonban, télen 0 fok körüli hőmérsékletre, és csípős reggelre lehet készülni.
 |
| Havas Sierra Nevada |
 |
| Generalife, A Csábítás Kertje februárban |
Sevilla-ban pedig két éjszakát és az egy köztes napot töltöttem városnézéssel, ha Granada Alhambra-jára azt mondtam, hogy nem lehet kihagyni, ez mindenképp igaz Sevilla-ra is, a város tele van rengeteg látványossággal, gyönyörű épületekkel, és ténylegesen monumentális méretű nevezetességekkel. Utóbbira jó példa a sevilla-i katedrális, és Plaza de Espana, és bár Spanyolország tér majdnem minden nagyobb városban található, a sevilla-i ténylegesen méltó az ország volumenéhez és változatosságához. Egy óriási félkör alakú tér egy palotaszerű épülettel van határolva, és az épület belső ívén a legfontosabb spanyol városoknak van szentelve egy-egy falfelület, ahol a település neve alatt mozaikból van kirakva egy-egy jelenet az adott város történelméből. Az épület előtt a téren pedig egy kisebb csatornarendszer van kialakítva, amin hajókázni lehet, illetve kicsit továbbsétálva egy ősfákkal teli parkot találunk.
A teret egy 1929-es világkiállításra építették, és a Csillagok háborújának egyik jelenetét is itt forgatták.
Február folyamán ismételten vércseppnek beöltözve részt vehettünk az egyetemi véradást népszerűsítő kampányban, továbbá több alkalommal is különböző EVS-prezentációkat kellett tartanunk, többek között Castro Urdiales-ben, szintén egy turista célpontnak számító cantabria-i kisfaluban. Ugyanezen a hétvégén elutaztunk az általam már régóta tervezett San Sebastián-ba is, ami Baszkföld Bilbao mellett másik legnevezetesebb települése, amely Santander-hez hasonlóan szintjén gyönyörű fekvéséről és homokos tengerpartjáról híres - és ami Santander-ből a múlt század közepi tűzvész miatt hiányzik - San Sebastian-ban van egy hangulatos, középkorias városrész is. Egy bő nap alatt be lehet járni a várost, de nyári szezonban érdemes lehet egy hétvégét is a városban tölteni, bár árfekvését tekintve Santander-hez képest jóval drágább, aminek oka, hogy San Sebastian britek és franciák kedvelt üdülőhelye. Nekem A Szelek Fésűje (The Comb of the Winds / El Peine de los Vientos) tetszett a legjobban, az öböl a belvárostól távolabbi végében, egy sziklás és mindig szeles részen lehet megtapasztalni, hogy milyen a haragos tenger - közelről.
 |
| A Szelek Fésűje |
Február- márciusban az Espacio Joven-ben (helyi ifjúsági központban) szervezett hatalkalmas jóga tanfolyamra jártam, ami mindenképp hasznos volt abból a szempontból, hogy már nagyon hiányzott a sportszerű testmozgás (bár napi szinten elég sokat mozgok, gyalogolok, stb.), és az is érdekes tapasztalat volt, hogy az oktatót spanyolul és magyarul hallgatni teljesen más élmény. A feladatok teljesítésével, megértéssel nem volt gond, ha valami nem volt világos, akkor "puskáztam" a többiekről, viszont az oktató relaxációs szövegét hallgatva nekem intenzíven dolgozott az agyam a spanyolról-magyarra fordítás miatt, és bár így is ellazultam stb. de kevésbé, mint az otthon, magyarul, a saját anyanyelvemen hallgatott jógatanfolyamon.
Kicsit egészségügyi vonalon maradva, két élményem is van a spanyol egészségüggyel kapcsolatban. Egy félreértés folytán a véradós kampány után a vércseppes felszereléssel, és megmaradt szórólapokkal együtt a koordinátorunk elvitte a nagymamás-gurulós bevásárlókocsinkat is, aminek visszaszerzése végülis rám maradt, és emiatt fel kellett keresnem az illetékes vérbankot a közeli Valdecilla kórházban. Az épület modernségétől és szervezettségétől a kelet-európai viszonyokon szocializálódva nagyon meglepődtem, a modernség nyilván magyarázható azzal, hogy új építésű, továbbra is bővítés alatt álló kórházról van szó, viszont ami nekem nagyon tetszett, hogy a kicsit labirintusszerű épületben való tájékozódáshoz egy intelligens rendszert dolgoztak ki: a recepción lehet egy ,,térképként" szolgáló leírást kérni arról, hogy pontosan melyik osztályra, részlegre szeretne az ember eljutni, és a leírás alapján kell a padlón lévő különböző útvonalakat jelölő, eltérő színű csíkokat követni. Például: a piros csíkot követve menjen el a liftig, menjen a -3. emeletre, itt a zöld csíkot kövesse az elágazásig, itt pedig a fekete csíkon továbbhaladva jut el vérbankba. És a leírás természetesen tartalmazza az útvonalat visszafelé is. Így nagyon gyorsan, és felesleges kóválygás / hiányzó kiírások miatti kérdezősködés nélkül pikk-pakk meg tudja találni az ember azt, amit keres, úgyhogy számomra ez egy igazi ,,ilyen az élet Nyugat-Európában" élmény volt.
A másik egészségügyes tapasztalatom, pedig a fogorvosi vizit volt. Bár a koordinátorom felajánlotta, hogy eljön velem az orvoshoz és fordít, de végül is ,,a külföldön is önálló ügyintézés" magam felé való elvárást szem előtt tartva végül egyedül mentem el, és bár rendesen szótároztam előtte, hogy a fogorvossal való beszélgetés során el tudjam mondani pontosan a kissé bonyolult problémámat, és hogy az otthoni fogorvosom mit mondott, minden simán ment, amihez nyilván hozzájárult, az is, hogy az orvos és az asszisztense nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és bár az otthoni fogorvosom is kedves, de általánosságban, egyéb otthoni tapasztalatok alapján morcos és ,,legyünk már túl a vizsgálaton, és jöjjön a következő" típusú orvosokhoz voltam szokva...
A projektek terén különösebb változás nincs, továbbra is a fair trade shop, a vakok kísérése, és heti egyszer a szellemi fogyatékosok foglalkozásán való részvétel, és az angol nyelvű kézműves workshop-ok tartása a program. Az ONCE-s projekten most van egy új hölgy, aki nem látássérült, de az ONCE korábbi dolgozója volt, így részt vehet a vakok számára szervezett szabadidős foglalkozásokon, és mivel csípőcsonttörést szenvedett, és felépülőben van, őt a kerámia workshopra kísérjük, amin mi is részt vehetünk, így ez elmúlt hetekben Judith is és én is kipróbáltuk a kerámiázást. Hasonló dolgot a gyerekkori gyurmázás óta nem csináltam, úgyhogy ismét jó érzés újra kreatívkodni, no meg látni, hogy a látássérültek és teljesen vakok képzeletből milyen élethű és részletgazdag alkotásokat tudnak készíteni... Szóval az első foglalkozásom után csak ámultam....
 |
| Santander látképe |
 |
| Pedreña látképe |
Az utolsó városnézős nap Burgos-ba látogattunk el, ahol találkoztam Lili-vel, az ott önkénteskedő magyar lánnyal. Burgos-ba személy szerint annyira nem terveztem elmenni, de három órás cantabria-i hegyvidéken keresztül vezető buszos utazás alatt látott tájak és falvak, no meg a burgos-i katedrális miatt mindenképp megérte. A katedrális körüli óváros hangulatos, a város pedig szimpatikus, csak kár hogy szinte folyamatosan hideg van :S
 |
| Katedrális Burgos-ban |
Márciusban a koordináló szervezetünk, Ser Joven volt felelős egy önkéntes-tréning (Arrival training) megszervezéséért, 19 külföldi önkéntes, köztük lakótársam Judith töltött egy hetet a cantabriai Corconte-ben. Az egyik délután megint én voltam a kiszemelt egy prezentáció tartására, ,,veterán"-önkéntesként a saját tapasztalataimról kellett beszélnem, a csoport felének spanyolul, a másik felének angolul. A prezentáció után én is résztvettem a különböző foglalkozásokon, Spanyolország kvíz, stb. illetve esti programként egy helyi, cantabria-i hagyományok megőrzésén munkálkodó testvérpár fellépését nézhettük meg, akik bemutatták a cantabria-i, különösen a Corconte környéki népviseletet és hangszereket, népzenét.
 |
| Cantabria-i népviselet - felsőruházat |
 |
| Cantabria-i népviselet - felsőruházat |
 |
| Cantabria-i népviselet - alsóruházat |
 |
| A sárjáró cipő talpa |
A következő nap az önkéntesekkel együtt visszamentünk Santander-be, és meglepetés programként a tréning résztvevőknek, és nekünk, santander-i önkénteseknek kellett egy flashmob keretében egy esernyő-táncot előadnunk a városháza előtti téren. Mi szervezőkként tudtunk a dologról, a Cantabria-ban gyakori esőzésekre utaló esernyő tánc az én ötletem volt, Judith dolgozta ki a koreográfiát, a résztvevő önkéntesekkel együtt mindössze 20 percünk volt csoportosan gyakorolni a táncot. Mindenki nagyon pozitívan állt a dologhoz, és vicces volt, bár az összhang nem volt tökéletes, de a célt: figyelemfelkeltést elérte, a téren üldögélők mosolyogva nézték végig a flashmobot. A tánc végeztével az EVS-t népszerűsítő szórólapot kellett átadnunk a téren tartózkodó fiataloknak.
A tánc után pedig az SVE (EVS spanyol írásmód szerint) betűket személyesítettünk meg:
